15
16
Sport
2010 szeptember 11-12-én 7. alkalommal rendezi a Balatonfüredi Yacht Club a Sail Support Service Nagydíj - Németh István Emlékverseny - Füred Kupa OD Trophy vitorlás versenyt. Az induló osztályok két pályán fognak versenyezni: az egyiken az Asso, 8mOD, Melges24 és J24, a másikon pedig az Elliott770, Scholz22, Sudár Regatta és a Dragon.
2010.09.08
A Veszprém Megyei Önkormányzat 2010-ben immár 13. alkalommal rendezi meg a Megyefutást. Ebben az esztendőben a sport és az egészséges életmód népszerűsítése a megye minden városát érinti, hogy aztán a nagy sportágválasztó rendezvényben csúcsosodjon ki, ahol több mint 50 sportág mutatkozik be pénteken és szombaton Veszprémben.
Jól szerepelt a magyar csapat a 2010. szeptember 3-a és 5-e között rendezett vitorlás Laser Európa Kupán Balatonfüreden. A Standard hajóosztályban Bakóczy Róbert (SVE) lett a bajnok, az ezüstérem Farkas Györgyé (LVE) lett, míg a bronz Kasier Kristófnak (BY) jutott. A Radialban a 2009-es angol bajnok Jon Emmett állhatott a dobogó legfelső fokára, második lett a montenegrói Milivoj Dukic, a harmadik pedig a 2010. évi magyar bajnok Bathó Péter (BYC), aki az U17-es korosztály legjobbjai is volt egyben. A Radial legjobb női versenyzője, Hegedűs Fanni (BYC) lett. A 4.7-eseknél a 2010. évi Európa-bajnoki ezüstérmes, Vadnai Benji (BYC) fölényes győzelmet aratott, öt követte Husza Mátyás (BYC) majd a montenegrói Dusan Bogdanovic.
2010.09.07
Immár 11. alkalommal rendezte meg az Isztriai város az eseményt, mondhatjuk töretlen lendülettel. A korábbi évekhez hasonlóan a magyarok tartják életben az eseményt, hiszen az úszók 2/3-a hazánkból érkezik. Idén a Balaton-átúszás elmaradása miatt talán még többen zarándokoltak el az Adriára. A főszervező, Szántó László, természetesen most is segítette a szervezőket.
A szombati nappal lezárult az idei RS:X Világbajnokság. Mind a nőknél, mind a férfiaknál nagyon izgalmasan alakult az utolsó, mindent eldöntő 1-1 futam. Ez egyrészt köszönhető, az addig nem igazán tapasztalt erős áramlásnak, ami igencsak megszínesítette a vizet és ezzel a történéseket is. Ugyanis rengeteg tengeri moszatot és egyéb hínárfajtákat hozott nekünk a pályára, ami nagyban megnehezítette a versenyzők életét.
Élénk északi szélben, csodás napsütésben, ám hűvös időben három kitűnő futamot sikerült lebonyolítani a Laser Európa Kupa záró napján Balatonfüreden. Vasárnap igazi remek vitorlázó idő ajándékozta meg a Laser Európa Kupa mezőnyét Balatonfüreden. A kezdeti 6-8 csomós északias szél a futamok alatt 16-18 csomóra erősödött, így kitűnő három záró futamot tudott lebonyolítani a rendezőség.
További hírek
2010.09.06
Füred kupa
Golf a Gyermekekért
Sebesség, látvány, izgalom, két pályán!
I. Veszprém Megyei Nagy Sportágválasztó
Véget ért a Soling EB
A köztársasági elnök adta át a kitüntetéseket
2010.09.04
Laser Európa Kupa második napja
2010.09.03
Balatonkör túra
Megyei Kettesfogathajtó verseny
Öbölúszás magyarokkal
Most Debrecenben választhatsz sportot!
Laser ec első napi beszámoló
Litkey Farkas a tengeri bajnokságon
2010.09.02
Véget ért a somogyi strandröplabda körverseny
Az EDF DÉMÁSZ támogatja Janics Natasát
Összevont női megyei bajnokság
2010.09.01
Albatrosz Repülőnap
Válassz sportot olimpikonok segítségével!
Balatoni judotábor
2010.08.31
Avis Leasing Pénteki Regatta
11 magyar érem az egyetemi és főiskolai vb-n
Vitorlás Napok Orfűn
Nautic Magyar Bajnokság
TECON kupa beszámoló
2010.08.30
Mozdulj Balaton vége
Veszprém Barabás KC–Siófok KC 34:24
Magyar bajnok a 420-as hajóosztályban
Perényi Miki beszámolója az ifi bajnokságról
Nyolc arany- és négy ezüstérem
2010.08.29
Két arany- és egy ezüst a felnőttek mérlege


Hír archívum