14
16
2010.07.20, kedd 17:07
Az "Akali strand szépe"
Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal...
Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendeztük meg július 16-án az "Akali strand szépe" versenyt, természetesen a strandon...

Strandszépségverseny ’ 2010  Meg kellene rendezni az „Akali strand szépe” versenyt, jót tenne a falu hírnevének, ha beválik. – mondta az év elején Molnár Lajos. Ő tehát az „ötletgazda”, s felvetése nyomán megindult a tervezés, néhány hete pedig az előkészítő munka.Az efféle verseny (persze csak a benevezők oldaláról!) főként a tizen - és a huszonéves korosztályt érdekli, az ő lelkesítésük, mozgósításuk Süveges Csaba feladata lett, aki főszervezőként mindent megtett a sikerért. A színpadon zajló vetélkedést Titz Tibor műsorvezetése tette igazi „bulivá”, az éjfélig tartó zenei szórakoztatásról pedig a Rulett együttes gondoskodott.Július 16-a, péntek lett a kiválasztott időpont, amelyről – a hangos és a hagyományos plakátnak és szórólapoknak köszönhetően - tudtak a környező településeken is, Akali területén pedig a kempingek és a táborok lakóinak egyaránt jutott bőven információ. Az érdeklődés meglepően élénk volt, a verseny kezdetére 26 jelentkezési lapot töltöttek ki az indulni szándékozók. Versenyen kívül indult 3 tíz éven aluli „apróság” is, akik ügyes mozgásukkal, rokonszenves megjelenésükkel azonnal elnyerték a közönség tetszését.
A zsűri, Sárközi Istvánné, Simon Tímea, Lantai Balázs, Martényi Árpád, Molnár Lajos, utcai ruhába öltözötten, majd fürdőruhában szemlélte meg a jelölteket.
A legjobbnak bizonyult 9 lánnyal azután Titz Tibi villáminterjúkat készített, s így megtudhattuk, ki honnan érkezett, mi érdekli, mi szeretne lenni stb. A strandon hatalmas tömeg gyűlt össze a jó zenére, no meg azért, hogy szurkoljon a lányoknak. Különösen a táborok lakói biztatták nagy lelkesedéssel társaikat. Sajnos Akaliból nem akadt vállalkozó szellemű leányzó, pedig neki lett volna valószínűleg a legeslegerősebb szurkolótábora… A szépségkirálynő, azaz az „Akali strand szépe” Kolesár – Szundy Kinga lett.Az első udvarhölgy Tóth-Pál Enikő, míg a második udvarhölgy Czikó EnikőKözönségdíjas: Sallay Laura    

Képek: 1.   Fellépésre várva
              2.  A mezőny egy része - elöl a három "apró"
              3.  A zsűri
              4.  A közönség
              5.  A négy legsikeresebb versenyző
              6.  "A közönség kedvence" -Sallay Laura    
              7.  Második udvarhölgy: Czikó Enikő
              8.  Első udvarhölgy: Tóth-Pál Enikő
              9.  Kolesár-Szundy Kinga, a szépségkirálynő civilben...
            10.  ...és a levegőben

 

 

Balatonakali.hu
További csatolt képek
Vissza