Év Honlapja 2015
Lopás miatt indult nyomozás a 27 éves férfi és az 58 éves nő ellen.
Egy nap alatt elfogták az elkövetőket
Egy Balaton-parti településen lévő családi ház tulajdonosa tett bejelentést a rendőrségen 2022. május 18-án este, hogy a délután folyamán valaki járt az otthonában, és onnan készpénzt lopott el.

A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés eredményeként néhány órán belül igazoltatták a feltételezett elkövetőket, akiket elfogtak, majd a rendőrségre előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatása során a 27 éves balatonöszödi férfi elismerte, hogy a nyitott ablakon át bement az ingatlanba, ahonnan a 35 millió forint értékű, svájci frankból álló pénzköteget elvitte.

A bankjegyeket később a férfi otthonában, más bűncselekmény elkövetéséből származó értékekkel együtt megtalálták a nyomozók. Társát, az 58 éves balatonöszödi nőt szintén gyanúsítottként kihallgatták a rendőrök, majd mindkettőjüket őrizetbe vették.

Ellenük a Balatonfüredi Rendőrkapitányság jelentős értékre elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytat.
Egy nap alatt elfogták az elkövetőket