Megújulva
Balatonakali Község Önkormányzata 172.585.359 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a Terület és Településfejlesztési Operatív Program „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” tárgyú felhívás „Balatonakali horgászcsónak kikötő stég és környezetének turisztikai fejlesztése” című, TOP-1.2.1-16-VE1-2021-00044 azonosító számú projekt kedvezményezettjeként.
A projekt Támogatási Szerződése 2022. május 03. napján lépett hatályba.
A jó ütemben haladó megvalósításnak köszönhetően a tervek szerint már 2023. júliusában átadásra kerülnek a megvalósított beruházások.
A projekt célja a településben rejlő turisztikai potenciál még teljesebb kiteljesítése.
Mivel Balatonakaliban az egyik legjobb kiaknázatlan fejlesztési lehetőség a horgászat volt, ezért a szezonhosszabbítás céljából ezt a fejlesztést választotta az önkormányzat azzal együtt, hogy a terület természetesen bárki által, az év minden napján szabadon használható.
Továbbá
A beruházásoknak köszönhetően a csónakhelyek szárazföldi kapacitásnövelése, mobil vízi horgászstég építése, továbbá a horgász kikötőben található csónak tároló, leromlott állagú stég felújítása valósult meg.
Ezen felül szárazulati csónaktároló is létesült, amely biztosítja a horgászcsónakok négy évszakos elhelyezését.
A projekt keretein belül egy sólyakocsi is beszerzésre került, amely megkönnyíti a tárolón tartott csónakok vízre juttatását.
A megfelelő színvonalú vendégfogadás érdekében közösségi tér, új jegypénztár (a hajóállomáshoz), mosdó és vizesblokk, napelemmel, a közvilágítás kialakításával ellátott, parkolóhelyekkel kialakított sétány létesült.
Az üdülőterületi szolgáltatások bővítése az itt élők és itt pihenők elégedettségét szolgálja, akik a sétányt életkortól függetlenül használhatják fizikai aktivitásra az egészséges életmódhoz kapcsolódóan is.
A tóparti fák megóvásával és új platánfák ültetésével kialakuló, árnyas sétányon tájékoztató táblák ismertetik a település és környékének értékeit.
A fejlesztés horgászturizmus témájú részéhez kapcsolódva a táblák feliratai a Balaton halait, más érdekes élőlényeit, vízinövényzetét mutatják be a nagyközönségnek. A tematikus, ismeretterjesztő táblák tartalma QR-kód segítségével online is elérhetővé válik.
A kerékpáros turizmus szolgáltatási színvonalának emelését kerékpárszerelő oszlop, valamint egy kerékpártároló szolgálja.
A szezonban az önkormányzat megbízásából, a Beach Boat Kft. által üzemelő Balatonakali-Balatonszemes, illetve a Balatonakali-Balatonföldvár hajójárat lehetőséget ad a kerékpárosoknak a Balaton-kör rövidítésére, így akik ezt az alternatív útvonalat választják, azok az itt megvalósuló szolgáltatási színvonal- növekedés miatt Akalit választják majd.
A fejlesztés eredményeként a tó megközelítésére rendezett környezetben nyílik lehetőség.
Várjuk vendégeinket Balatonakali megújult Balaton-parti sétányán!