Az akali foci története
Településünk sportélete a trianoni országvesztést követően létrehozott, Akaliban is megszerveződő leventeegyesület keretében kezdett kibontakozni. Az alapvető katonai ismeretek átadásán és a vallásos, nemzeti érzelmű nevelésen túl a gyakorlati testedzés számos formáját űzték a 12–21 éves akali fiúk, a rendkívül népszerű Pák Zoltán tanító úr, valamint Szabó Gyula gazdálkodó vezetésével. Az alaki kiképzésen kívül a futás, dobás, gerelyhajítás és torna voltak a fő mozgásformák, melyek mellé a harmincas évek végére csatlakozott a már ekkoriban is hatalmas népszerűségnek örvendő labdarúgás. Az első csapat a visszaemlékezések és a fényképek tanúsága szerint 1938-ban már bizonyosan összeállt, akik akkoriban a Levendula sétányon lévő, azóta megszűnt pályán gyakoroltak. Ha már a pályáknál tartunk: ezt követően a focipálya átköltözött a Dörgicsei út mellé, a Cinege-domb alá, ahonnan 1952-ben érkezett meg a mai helyére, a régi katolikus temető szomszédságába.
A második világégést követően labdarúgóink kezdetben barátságos mérkőzéseken vettek részt, majd a térség csapataival – Alsóőrs, Tihany, Balatonfüred II. – versengve a KISZ-kupa I. csoportjában szerepeltek (1959).
A környező falvak közül Akaliban alakult meg legelőször futball szakosztály, így már az ’50-es évektől kezdve jellemző volt, hogy dörgicsei, örvényesi, vagy épp vászolyi fiatalok is a mi csapatunkat erősítették. Ehhez kapcsolódik egy szomorú eset is, hiszen az „akali aranycsapat” remek kapusa is egy kisdörgicsei fiatalember, a tragikus körülmények között elhunyt Sárffy Géza volt, akinek koporsóját a csapattársai vállukon vitték sírjához.
Szerencsére a szép és vidám dolgokból több jutott az akali sportélet művelői és kedvelői számára, hiszen például a ’60-as évek elején másfél évig veretlen volt focicsapatunk barátságos és bajnoki mérkőzéseken egyaránt.
Bár írásos nyomára nem bukkantunk, ám az egészen a ’90-es évekig használt egyesületi bélyegzőből kikövetkeztethető, hogy sportegyesületünk 1968-ban újjáalakult, hivatalos nevévé pedig a Balatonfelvidéki „Petőfi” Sportegyesület Balatonakali elnevezést választotta. Itt két dolgot is tisztáznunk kell: a „Balatonfelvidéki” titulus utal egyfelől a támogató tsz nevére, valamint a helyi sportkör több ízben is hangsúlyozott azon szerepére, miszerint nem csak az akaliak, hanem a környék önálló klubbal nem rendelkező falvainak lakosságából is vonzotta a sportolni vágyókat, így egyfajta „térségiességet” is képviselt.
Petőfi Sándor mozgalmas élete során sok helyen megfordult, ám arról nincs információnk, hogy Akaliban is tiszteletét tette volna, arra pedig még kisebb az esély, hogy ennek bármiféle emlékezete is fennmaradt. A névválasztás mögött a korban jellemző „divathullám” fedezhető fel, ám arra, hogy pontosan miért a magyar romantika legnagyobb alakjára esett a választás, biztos válasszal nem felelhetünk.
1969-ben a veszprémi másodosztály járási bajnokságát nyerte meg a már „kezdetek óta” piros-kék színekben küzdő Akali, olyan csapatok előtt, mint Küngös, Sóly, Pécsely, Hárskút, Csopak, vagy épp Szabadságpuszta. Az első osztályba feljutva többek között Nagyvázsonnyal, Litérrel, Gyulafirátóttal kellett megmérkőznie. Ekkoriban a mérkőzésekre a tsz által biztosított busszal utaztak az aranylábúak. Visszatérő, évtizedes sztorija több korszak csapatának is, hogy néha bizony idegenbe szűkös létszámmal látogattak, így nem csak a csapatvezetőnek, vagy épp a hűséges szurkolóknak, de még a buszsofőrnek is be kellett állnia a csapatba, sőt előfordult olyan eset is, miszerint a buszra felvett stoppossal is sikerült annyira összebarátkozni, hogy ha már úgy alakult, ő is beállt egyet játszani…régi szép idők!
Na, de kanyarodjuk vissza a hetvenes évekhez, melynek elején még női szakosztály is működött az egyesület berkein belül!
A Dörgicse csapata elleni, azóta is töretlen (bár 2020 óta sajnos szünetelő) rivalizálás, a mi „derbink”, a korabeli Napló-újságcikkek alapján 1971-től íródik, az örökmérleget tekintve természetesen jókora akali fölénnyel!
A hetvenes években labdarúgóink kezdeti jó szereplését (1973-ban harmadik hely a felnőtteknél, első hely az ifiknél), nem követte kiemelkedő eredmény, ez a korszak inkább vizuálisan marad emlékezetes a számunkra, hiszen ebből az időszakból már jó néhány fényképpel rendelkezünk az épp aktuális „tizenegyről”, legendás szurkolóinkról, de még a mérkőzések egy-egy részletéről is.
Apropó szurkolók! Az egyesület megmaradt iratanyaga helyenként remek forrásul szolgál történelmi búvárkodáshoz, így többek között az egykori nézőszámokról is árulkodnak a „rendezvényelszámolási ívek”. Például, 1982-ben kétszáz szurkoló volt jelen a Szentgál elleni mérkőzésen, de a korszakban Nagyvázsony, vagy épp Tihany fellépése is több, mint száz nézőt csalogatott a pálya szélére, nem is beszélve a kupaküzdelmek során Akaliba látogató, „igazán nagy”, városi csapatok vendégszerepléseiről, de erről majd később…
Településünk turizmusban betöltött szerepe okán a sportegyesület már a hetvenes évektől kezdődően több nemzetközi kapcsolattal is rendelkezett, melyek során az akali focisták – a híres „csehkemping” révén – előbb Prágába, majd a kilencvenes években a bajorországi Lenggriesbe is eljutottak.
A labdarúgáson kívül az egyéb sportokat tekintve nem beszélhetünk szervezett keretek között, huzamosabb ideig működő egyéb csapatról, vagy egyéni sportágról, ám mint tömegsport, az asztalitenisz, a labdajátékok közül pedig a röplabda is jelen volt a faluban. Településünk ifjai a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSz) keretében tanulták a fiúk és lányok körében is népszerűnek számító lövészet fortélyait, melynek elméleti és gyakorlati vezetője is Bóka István volt.
A focira visszatérve, essen szó a hetvenes éveknél jóval fényesebb sikereket hozó nyolcvanas évekről: az 1984-es bajnokcsapat szereplését több dobogós helyezés követte, majd 1990-ben ért fel újra a tapolcai körzet csúcsára az akali csapat. Apró érdekesség, de jól jellemzi a kor társadalmi viszonyait, hogy a mezt, melyet erre a szezonra szerzett be magának a gárda – piros-fehér, „háromcsíkos”, rajta Balatonakali felirat –, az egyik játékos éves valutakeretéből, Jugoszláviában vásároltak, és sokáig kedvelt garnitúrája volt a csapatnak.
Az 1992-es év nem a bajnoki szereplés, hanem a kupamenetelés miatt maradt „legendás” a sportbarátok körében. Csapatunk elsőként a megyei I-es Almádit intézte el 4-0-ra, majd a szintén első osztályú, híresen kemény Gyulafirátót csapatán jutott túl egy hosszabbításos mérkőzésen, 3-2-es győzelemmel. És ezután sem volt megállás! Jött az NB 3-as Fűzfő csapata, akiket egy ízig-vérig klasszikus kupameccsen, rengeteg néző előtt, 1-1-es játékidőt követően, tizenegyesekkel búcsúztatta Akali! Ezt követően a Keszthelyi Haladás már túl nagy falatnak bizonyult, de az addigi szereplést a csúnya 10-0-s zakó sem tudta elhomályosítani.
„Voltunk a csúcson, és voltunk hullámvölgyben is” – írja az akkori elnök, Simon István 1995-ös évi, a település vezetésének írt beszámolójában, utalva az akkori évek teljesítményére, mely megállapítás a ’90-es évek második, valamint a 2000-es évek első felére is helytálló. A korszak elején az egyesület több, mint száz pártoló taggal rendelkezik, nagy sikerű sportbálokat szervez, ugyanakkor bajnoki szereplése egyre gyengébb, a játékosok kiöregednek, a helyi utánpótlás pedig nem kopogtat az ajtón. Viszont az igazi falusi focihangulatra ekkor sem lehetett panasz, ami a szinte mindenhol elő-előforduló, a játékvezetőket ért inzultus utáni pályabezárás megszellőztetésével, vagy épp azzal jellemezhető, hogy egy esetben az ittasság gyanújába keveredett partbíró fegyelmi ügyében kellett az akali sportvezetőknek tanúskodni.
Egyesületünk jövője szempontjából a foci helyi pártfogói a kétezres évek elején az újjáalakulás mellett döntöttek. Mivel az említett generációváltás elmaradt, az egyesület kénytelen volt a csapatot más települések játékosaival feltölteni, akikhez azért mindig csatlakozott egy szűk helyi mag is. Ez a fajta újjászületés Csáji Vilmos elnök vezetésével olyan jól sikerült, hogy a focisták 2006 óta öt bajnoki elsőséggel és további négy, dobogós hellyel örvendeztették meg a helyi nagyérdeműt. Bár e szempontból telhetetlenek vagyunk, de szerencsére elmondható, hogy a helyi, vagy helyi kötődésű labdarúgók száma is évről-évre nő, akik nem csak jó csapatot, de kiváló közösséget is alkotnak a máshonnan érkező, remek labdarúgóinkkal, akik közül sokakat – a sor élére kívánkozik Iván Gyula – évtizedes munkájuk után nyugodtan nevezhetünk tiszteletbeli akaliaknak.
E helyütt kell szólnunk az akali egyesület működéséért sportvezetőként ténykedők hosszú soráról is, akiknek hálával tartozunk, a jelen és a jövő kihívásaihoz pedig örömöt és kitartást kívánunk.
Sportelnökök: Beke Jenő, Somlay Imre, Bartók István, ifj. Simon István, Molnár Lajos, Csáji Vilmos, Törő Gyula. Szakosztályvezető volt Szabó Gyula, gazdasági vezető id. Bakonyi István, titkárként Kéri Krisztián, napjainkban pedig Tóth Gyula tevékenykedik. A teljesség igénye nélkül munkájukért ne hagyjuk ki a felsorolásból Kéri Lajos, id. Koncz Imre, Széll József, Horváth Imre „Kokó”, Horváth Géza, vagy Koncz Gábor nevét sem.
Az akali sportéletben a 2010-es évek vége nyitott egy új fejezetet, hisz évtizedes álmunk vált valóra azzal, hogy az önkormányzat munkája révén sportöltözőt kaptunk, valamint a játéktér is megújult, teremtve mindezzel olyan körülményeket, melyekről sok-sok település csak álmodozhat.
Ezeket az adottságainkat megbecsülve, óvva, és kellőképpen hasznosítva bízunk abban, hogy egyre több helyi, vagy környékbeli fiatal csatlakozik majd hozzánk, akiket a mozgás, a játék szeretetén túl az is motivál majd, hogy a „mennyei megyei” küzdelmeiben a piros-kék színeket képviselve egy régóta íródó dicső történelem részesei legyenek, örömet szerezve közösségünknek, sok-sok akali érzelmű sportbarátnak.
E szerény történelmi visszaemlékezés nem jöhetett volna létre önök nélkül, ti nélkületek, kedves akali sportbarátok, korábbi labdarúgók, focirajongó nyugdíjasok, akik visszaemlékezéseikkel, vagy épp férjeik kincsként őrzött fotóival járultak hozzá, hogy szeretett községünk életének e kis szegletébe betekintést nyerjünk. Köszönjük mindenkinek az önzetlen segítséget! Az összeállításhoz felhasználtuk Hudák Józsefné Balatonakali című könyvét, valamint a (Veszprém Megyei) Napló digitalizált formában elérhető archív lapszámait.
Gyűjtötte és írta: Törő Balázs
A hazai találkozók alkalmával öltözőépületünkben megtekinthető a helyi labdarúgás múltjának emléket állító tablókiállítás, számos fényképpel, tárgyi emlékkel is illusztrálva.
Várjuk mérkőzéseinkre, hajrá, Akali!
Fő célkitűzésük a verseny és tömegsport népszerűsítése. Minél több fiatalt és kevésbé fiatalt ráébreszteni a mozgás és sport fontos voltára, mert ez életünk egyik fontos tényezője.
Az egyesületet elnöke
- Törő Gyula
Elérhetőség
Fő támogatónk a helyi Önkormányzat.
Költségeink jelentős részét fedezi, öltözőt és pályát biztosít az egyesület részére.
Bevételhez jutunk még tagdíjból, jegyeladásból, magán támogatásból.