2010.09.08
Népzene, céhek felvonulása, mesterségek utcája, Pálinkafesztivál, Magyar Dal Napja várja az érdeklődőket Győr belvárosában. A Magyar Hagyományok Fesztiválja keretein belül számos látványos produkciót láthatnak az érdeklődők. A néptánc-fesztiválon összesen 400-450 táncos szerepel majd. A színpadi nagyprodukciók közül is kiemelkedik a Csík Zenekar koncertje, a rendhagyó prímástalálkozó, amelyen nemzetközileg is elismert, virtuóz zenészek lépnek fel, vagy éppen a Fanfara Complexa. 2010.09.08
Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait szeptember 8-12. között, a Budai Várban. A hazai nedűk mellett neves borkereskedők és a díszvendég jóvoltából számos külföldi bor is bemutatásra kerül. A kínálatban ott lesznek a hazai és a rangos nemzetközi versenyeken érmeket, díjakat nyert borok, valamint készítőik, akik szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. 2010.09.07
2010-ben Keszthely ad otthont az országos szintű Gasztro Csata és VII. Keszthelyi Burgonya Fesztiválnak, ahol gasztronómiai vetélkedő, borházak, táncbemutatók és koncertek színesítik a programot. A jó hangulatú vetélkedés során a jelentkezők régiónként egy-egy csapatot alkotnak, hogy bemutassák saját tájegységeik jellegzetes gasztronómiai kínálatát. A kulináris élményt kiegészítve a résztvevők standjukat a régiójuknak megfelelő népi világ tárgyaival, dekorációjával teszik tetszetősebbé. A szakértő zsűrin kívül a rendezvény vendégei is ízelítőt kaphatnak a frissen elkészített ételekből. 2010.09.07
2010.09.06
Sokan ültek díszes hintóra, lóra, viseltek jelmezt és csatlakoztak a jókedvű szüreti menethez a hétvégén. Fesztivállá, térségi nevezetességgé nőtte ki magát a felvonulás, melynek idei házigazdai teendőit Nemesvita vállalta. Érkeztek meg Uzsáról, Lesencetomajról, Lesenceistvándról, Lesencefaluból, Szigligetről, Hegymagasról, Raposkáról és Balatonedericsről a vidám szüretelők. 2010.09.06
A három Balaton-parti megye – Somogy, Veszprém, Zala – kereskedelmi és iparkamarái immár harmadik alkalommal szervezik meg a kamarai védnöki táblás vendéglátóhelyek népszerűsítésének érdekében a KAMARAI CSALÁDI VASÁRNAP elnevezésű akciót. A kamarai védnöki táblával rendelkező vendéglátóhelyek szeptember 12-én, vasárnap 30-50% kedvezményt adnak a helyben fogyasztott ételek árából. További hírek
2010.09.06
2010.09.03
2010.09.02
2010.09.01
2010.08.30
2010.08.27
2010.08.26
2010.08.25
2010.08.24
2010.08.19
2010.08.18
2010.08.17
2010.08.16
2010.08.12
2010.08.11
2010.08.10
2010.08.09
2010.08.05
