Év Honlapja 2015
A 2018 tavaszán kezdődött Mag-Tár-Házi találkozások elnevezésű, nagy sikerű rendezvénysorozatunk legutóbbi meghívott előadója Csányi Vilmos etológus volt.
Csányi úr a rá jellemző remek stílusban és humorral világított rá azokra a jellemzőkre, melyek magyarázzák, hogy miért a kutya az az állat, amely a leginkább kötődik az emberhez. Számos példát hallhattunk arra vonatkozóan, hogy az emberszabású majmok – mivel nem háziasítottak – bár rendkívül intelligensek, de az emberrel kevés együttműködésre hajlandók, szemben a kutyákkal, akik szinte vágynak arra, hogy az ember kívánságainak megfelelhessenek, persze ki-ki a maga habitusának megfelelően.
Csányi Vilmos előadása a több évtizednyi pusztulás után megújult, a rendezvény névadójának számító Magtárházban zajlott, melyet örömmel vett birtokba településünk lakossága és a hozzánk látogató közönség.
Zacher Gábor, Schäffer Erzsébet, a Hazajárók, most pedig Csányi Vilmos. A sorozat folytatódik… ;)
Csányi Vilmossal találkoztunk
Csányi Vilmossal találkoztunk
Csányi Vilmossal találkoztunk
Csányi Vilmossal találkoztunk