Év Honlapja 2015
Az óvodakonyha által készített remek mandulás kaláccsal és Kovács Dani muskotálypálinkájával indítottuk a napot, a Főtéren várva a kisvonat érkezésére. Fövenyesről a Skrabski Pince felé vettük az irányt, ami után a nagy örömünkre újonnan csatlakozott Orbán Présház volt a következő állomás, ahol az igazi akali borok mellett "terülj-terülj asztalkám" is várt minket. Illyés Gyula is meglátta a szépet az akali hegyekben, egykori présházánál esett szó azokról a rejtőző értékeinkről, melyekre minden akali igazán büszke lehet. A fáradó társaságnak remek felüdülést jelentett, hogy Kovácsék szőlőjében szemezgethetett, majd a Meszleny Présháznál várta a túra résztvevőit a nagy gonddal és szeretettel a háziak által készített gulyásleves. Az Alapítvány tavaly őszi túráján a Magyalban lévő kerítésen akadtunk fent, a Meszleny Pincénél pedig egy nem is olyan távoli szomszéd helikopterrel történő megérkezése mutatott rá az akali kultúrtáj oly sokféle használatára, ami egy átlagembernek már-már szinte befogadhatatlan...
Túltéve magunkat e közjátékon, a Fenye egy másik ikonikus épületéhez, egyben borászatához látogattunk, a Barátcsuhához. A féltő gonddal ápolt műemléképületben ugyanis olyan értékünk rejtőzik, amely teljesen egyedülállóvá teszi a Balaton-felvidéki présházak közt. A végig jókedvű társaság itt bizony már hangos nótaszóval kísérte a borkóstolót. Utolsó állomásként a Mörk Pincénél bizonyosodhattunk meg arról, hogy miért is viszi a pincészet egyre messzebbre az akali borok jó hírét.
Köszönjük minden résztvevő jelenlétét, önkénteseinknek a segítséget.

A programot a Balatonakaliért Támogatási Közalapítvány, a Balatonakali Történelmi Szőlőhegyek Borút Egyesület, valamint Balatonakali Község Önkormányzata szervezte, a Hungarikum Pályázat pedig támogatta.
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken
Értéktúra szőlőhegyeinken