Hosszú idő után végre ismét "alapítványos" túrára gyülekeztünk az október 23-i nyáriasan meleg ünnepnapon.
Örömünkre az előzetes várakozásoknál jóval többen, több, mint negyvenen vágtunk neki a nagyjából 12 kilométeres távnak, túlzás nélkül, kicsik és nagyok, a 88 évestől az óvodásokig, kiegészülve egy jókora "kutyaszekcióval".
A települést a Pántlika dűlőn át elhagyva, a Magyalon átvágva (erre még visszatérünk), majd a Mészkemence mellett közelítettük meg a „böcseri erdőt”, útközben rengeteg gombát és még egy agancsot is találva.
A becseri erdész- és vadászháznál kurátortársaink jóvoltából – a vírushelyzetben szükséges higiéniai szabályok betartása mellett felszolgált – frissítő és harapnivaló, illetve Bernát Attila, a térségben működő nagyvázsonyi Kinizsi Vadásztársaság hivatásos vadásza várt minket.
Atilla nagyjából húsz perces előadását – amit kötetlen kérdezz-felelek is színesített – mindenki tágra nyílt fülekkel hallgatta, melynek során a térség vadgazdálkodásával kapcsolatban tudtunk meg a legfontosabbak mellett sok-sok érdekességet.
A háznál elköltött piknik és beszélgetés után a Fenye- és Les-hegyek közt húzódó Horog-völgyet vettük célba, melynek északi bejáratánál készítettük el közös csoportképünket.
A százféle színben pompázó völgyön leereszkedve még együtt mozgott a csapat, ám a Fenyén kicsit már szétszakadt a jókedvű társaság.
Köszönjük mindenki részvételét, a rögtönzött mozgó italbolt szolgáltatását, Attila szíves vendéglátását és lebilincselő előadását!
Mondhatnánk, soha rosszabb túrát, ám valami mégis beárnyékolta ezt a vidám őszi napot, hisz kérdésként merülhet fel, vajon sétálhat-e még az akali közösség ezen az útvonalon a jövőben?
Aki a természetet járja, nem idegen számára az egyre gyakrabban észlelhető jelenség, a sokszor értelmetlennek tűnő bekerítési tendencia, melyet a Pántlika kastélytól északra elterülő Magyal nevű, egykor fás legelőként funkcionáló és ma is legeltetett karsztbokorerdőben frissen tapasztaltunk.
Az épp arra jártunkkor is dolgozó kerítést építő munkások szerint a terület lekerítését az illegális hulladékelhelyezés meggátolása indokolja és „csak” az utak környezetét érinti (…), míg mások úgy tudják (?), hogy az óriási, nagyjából 40 hektáros területet állattartás céljából kerítik el. Óvatosan tesszük hozzá, hogy mindkét válasz sántít, hisz a négyzet alakú területet három oldalról teljes egészében bekerítik, nem csak az utakat vágják át – de a negyedik oldalon vajon miért nem gátolják meg a tartandó állatok elszökését?
Egy szó, mint száz, sokakat foglalkoztat a kérdés, vajon mi célt szolgál a kerítés? A kerítés, mely védett területet kerít el, olyan megközelítőleg természetes formájában fennmaradt élőhelyet, melyet például rendszeresen látogatnak lepkekutatók, kirándulók, a Fenyére közlekedők.
Persze, magánterületről van szó, ám az erről a területről történő kizárás is rávilágít arra a tényre, hogy az itt lakók mennyire kiszorulnak az őket körülvevő tájból, ami ugyan egy hosszú folyamat eredménye, ám egyúttal nagyon abszurd jelenség.
Az öncélú lekerítések (is) olyan feszültségekre erősítenek rá, melyek nem a rendkívül összetett balatoni közösség jövőjét szolgálják.
írta és fényképezte: Törő Balázs, a "Balatonakaliért" Támogatási Közalapítvány kuratóriumának elnöke
Örömünkre az előzetes várakozásoknál jóval többen, több, mint negyvenen vágtunk neki a nagyjából 12 kilométeres távnak, túlzás nélkül, kicsik és nagyok, a 88 évestől az óvodásokig, kiegészülve egy jókora "kutyaszekcióval".
A települést a Pántlika dűlőn át elhagyva, a Magyalon átvágva (erre még visszatérünk), majd a Mészkemence mellett közelítettük meg a „böcseri erdőt”, útközben rengeteg gombát és még egy agancsot is találva.
A becseri erdész- és vadászháznál kurátortársaink jóvoltából – a vírushelyzetben szükséges higiéniai szabályok betartása mellett felszolgált – frissítő és harapnivaló, illetve Bernát Attila, a térségben működő nagyvázsonyi Kinizsi Vadásztársaság hivatásos vadásza várt minket.
Atilla nagyjából húsz perces előadását – amit kötetlen kérdezz-felelek is színesített – mindenki tágra nyílt fülekkel hallgatta, melynek során a térség vadgazdálkodásával kapcsolatban tudtunk meg a legfontosabbak mellett sok-sok érdekességet.
A háznál elköltött piknik és beszélgetés után a Fenye- és Les-hegyek közt húzódó Horog-völgyet vettük célba, melynek északi bejáratánál készítettük el közös csoportképünket.
A százféle színben pompázó völgyön leereszkedve még együtt mozgott a csapat, ám a Fenyén kicsit már szétszakadt a jókedvű társaság.
Köszönjük mindenki részvételét, a rögtönzött mozgó italbolt szolgáltatását, Attila szíves vendéglátását és lebilincselő előadását!
Mondhatnánk, soha rosszabb túrát, ám valami mégis beárnyékolta ezt a vidám őszi napot, hisz kérdésként merülhet fel, vajon sétálhat-e még az akali közösség ezen az útvonalon a jövőben?
Aki a természetet járja, nem idegen számára az egyre gyakrabban észlelhető jelenség, a sokszor értelmetlennek tűnő bekerítési tendencia, melyet a Pántlika kastélytól északra elterülő Magyal nevű, egykor fás legelőként funkcionáló és ma is legeltetett karsztbokorerdőben frissen tapasztaltunk.
Az épp arra jártunkkor is dolgozó kerítést építő munkások szerint a terület lekerítését az illegális hulladékelhelyezés meggátolása indokolja és „csak” az utak környezetét érinti (…), míg mások úgy tudják (?), hogy az óriási, nagyjából 40 hektáros területet állattartás céljából kerítik el. Óvatosan tesszük hozzá, hogy mindkét válasz sántít, hisz a négyzet alakú területet három oldalról teljes egészében bekerítik, nem csak az utakat vágják át – de a negyedik oldalon vajon miért nem gátolják meg a tartandó állatok elszökését?
Egy szó, mint száz, sokakat foglalkoztat a kérdés, vajon mi célt szolgál a kerítés? A kerítés, mely védett területet kerít el, olyan megközelítőleg természetes formájában fennmaradt élőhelyet, melyet például rendszeresen látogatnak lepkekutatók, kirándulók, a Fenyére közlekedők.
Persze, magánterületről van szó, ám az erről a területről történő kizárás is rávilágít arra a tényre, hogy az itt lakók mennyire kiszorulnak az őket körülvevő tájból, ami ugyan egy hosszú folyamat eredménye, ám egyúttal nagyon abszurd jelenség.
Az öncélú lekerítések (is) olyan feszültségekre erősítenek rá, melyek nem a rendkívül összetett balatoni közösség jövőjét szolgálják.
írta és fényképezte: Törő Balázs, a "Balatonakaliért" Támogatási Közalapítvány kuratóriumának elnöke
