Kicsit csípős, de kirándulásra épp alkalmas időben közel húszan vágtunk neki az előttünk álló kilométereknek, a csapat már-már állandó négylábú tagjával, Cefrével kiegészülve. :)
Igyekeztünk minél előbb a betonos utakat magunk mögött hagyni, így a kisteleki szőlők felől közelítettünk a Szent Balázs-hegy legdélebbi dűlője felé.
A gyönyörű fás legelőn, a Magyalon keresztül vezetett utunk, ahol a hagyományos pásztorélet egyes tárgyi emlékeivel ismerkedtünk, majd szarvasok következtek, később pedig a Pósa-dűlőben annak örülhettünk, hogy a réges-régi, forrásra épített Ó-kút környékét újfent állattartásra használják. Itt még egy régi, 1914-es határkövet is találtunk.
Már épp ideje volt megérkezni a Szegvári-pincéhez, ahova nagyjából kétórás gyaloglás után érkeztünk. A család és alapítványos erősítésük terülj, terülj asztalkámmal várta a túrázókat, a remek forraltbor még dalra is fakasztott minket!
A csapat nagy része kisbusszal tért haza, míg a "keménymag" gyalog tette meg a visszafele vezető utat.
Köszönjük a Szegvári családnak, hogy első szóra támogatták ötletünket és vendégül láttak minket, az önkormányzatnak, egyben Sümegi Robinak a kisbuszos szolgálatot és Tilesch Attilának pedig az Akali Tv-s tudósítást!
Jövő tavasszal már tényleg eljön a rég dédelgetett Bere-árok felfedezését célul tűző túra, tele titkokkal, meglepő részletekkel, szeretettel várjuk önöket!
A programot a Balatonakaliért Támogatási Közalapítvány szervezte és finanszírozta.