Év Honlapja 2015
Maradj otthon Balatonakaliban is! Polgármesteri felhívás a településen tartózkodókhoz.
#maradjotthon
Tisztelt Lakosság, Ingatlantulajdonosok!
A kialakult járványügyi helyzet miatt minden magyar állampolgár komoly felelősséggel tartozik mások egészségéért is. Ez nincsen másként Balatonakaliban sem. Amint mindannyian tapasztalhattuk, sokkal többen tartózkodunk a településen, mint amennyien szoktunk hasonló időszakban. Ez komoly terhelést jelent a védekezés megszervezésében.
Településünk vezetése tudomásul vette a helyben kialakult helyzetet, mindamellett nyomatékosan felszólítok kivétel nélkül mindenkit, hogy következetesen tartsa be a médiában sulykolt
„MARADJ OTTHON MOZGALOM”
észszerűség és emberség okán elvárható szabályait.
Komolyan kell vennünk a szakemberek útmutatását, és elvárásaiknak maradéktalanul eleget kell tennünk. Egészségügyi vészhelyzet van! Nem nyaralni érkeztek ezúttal vendégeink, hanem a nagyobb biztonság reményében. Kérek mindenkit, hogy közösen vigyázzunk szeretteinkre, különös tekintettel a veszélyeztetett korosztályra.
Mindannyian együtt, veszteség nélkül szeretnénk a jövőben is részt venni a mandulavirágzás ünnepén még akkor is, ha ezt idén nem tehetjük meg! Ehhez viszont elengedhetetlen az óvintézkedések betartása.
Balatonakali polgármesterként elvárom minden egyes itt tartózkodó embertársamtól, hogy betartson minden a védelemben dolgozó szakember által megfogalmazott elvárást akkor is, ha erre egyelőre még jogszabály nem kötelezi! Nagyon remélem, hogy a Balatonakaliban élők és ingatlantulajdonnal rendelkezők mindannyian tudják, mit jelent emberségesen viselkedni!
Jelen esetben semmi értelme arról elmélkedni, hogy szerintünk mit, hogyan kellene tenni. Egyet tehetünk: Fenntartás nélkül elfogadjuk a járványügyi szakemberek utasításait, hisz ezek betartása nem jár fájdalommal. A be nem tartása viszont sajnos járhat!
Felszólítok mindenkit, hogy az alábbi elvárásoknak maradéktalanul tegyen eleget:
• A legfontosabb fő szabályként, aki csak teheti maradjon otthon.
• Úgy gondoskodjunk idős szeretteinkről, hogy a lehető legkevésbé érintkezzünk velük.
• Az idős emberek mindenképpen maradjanak otthon.
• Az élelmiszer beszerzést is lehetőség szerint minimalizáljuk le heti egy-két alkalomra, akkor viszont jól gondoljuk át mire van szükségünk. Csak egy személy hagyja el a lakhelyét a bevásárlás idejére is, ne a bolt előtt várja a család, hanem otthon.
• Ha az idősebb korosztályhoz tartozunk és nincs, aki beszerezze az élelmiszert, akkor éljünk a FÉK élelmiszerbolt házhoz szállítási rendszerével.
• Amennyiben orvosi ellátásra van szüksége, akkor Dr. Balla György háziorvost hívja rendelési időben a +36-87/444-086 telefonszámon, rendelési időn kívül pedig a balatonfüredi ügyeletet a +36-87/580-888 telefonszámon. Lázas tünetek esetén feltétlen így járjon el.
• Csak azok érintkezzenek egymással, akik egy háztartásban élnek.
• Tartsunk kellő távolságot mindenkitől. Ne járjanak össze a gyermekek sem a szomszédban, játszótéren, focipályán.
• Táplálkozzunk rendszeresen, fordítsunk gondot az éjszakai pihenésre, immunrendszerünk megőrzése érdekében.
Az ismert korlátozások betartása mellett fontosnak tartom, hogy jókedvünk soha ne hagyjon el bennünket. Fordítsuk ezt az időt a családra! Most az egyszer próbáljuk a saját hasznunkra fordítani a kommunikációs eszközeinket, hisz általában mi vagyunk az eszközök rabjai.
Balatonakali teljes közössége nevében köszönöm mindenkinek az emberséget, a szabályok betartását!

Balatonakali, 2020. március 20.



Koncz Imre
polgármester