Év Honlapja 2015
A balatonfüredi rendőrök befejezték a nyomozást. Az eljárás adatai szerint 2021. június 15-én éjszaka bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy az egyik balatonfüredi szórakozóhely előtt két ittas társaság összeverekedett.
Garázdaság és súlyos testi sértés miatt vonták felelősségre a verekedőket
A kiérkező járőrök rövid adatgyűjtést követően a helyszín közelében négy férfit elfogtak, akik közül kettőt, egy 27 éves budapesti és egy 28 éves helyi lakost előállítottak a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra. A másik két embert, egy 42 éves soproni, valamint egy 38 éves balatonfüredi fiatalembert a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították különböző fejsérülésekkel.

A rendőrök garázdaság vétség és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást az eset kapcsán. A nyomozás során megállapították, hogy a 27 éves budapesti és a 38 éves balatonfüredi férfi megalapozottan gyanúsítható a megjelölt bűncselekmények elkövetésével. Mindketten elismerték cselekményüket, tettüket megbánták.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.